Emlékszem, amikor 2009 tavaszán ezerrel próbáltam új munkahelyet keresni, az egyik interjún az ügyvezető megjegyezte, biztos, hogy blogolok, ne is próbáljam tagadni. Szerinte ezzel a stílussal és személyiséggel ez szükségszerűen együtt jár. Ádehogy. Akkor még épp csak az asztalfiókot tiszteltem meg az írásokkal vagy később a számítógép egy-egy szebb sorsra érdemes mappáját, de a blog kimaradt az életemből.
Nem volt hozzá merszem, kedvem, öntudatom. Nem voltam biztos magamban, hogy ez nekem menni fog és tényleg ezt akarom, úgy gondotlam, ehhez én túl zárkózott vagyok. Az introvertált emberek jeges rémülete öntött el már a blogírás gondolatától is.
Mi változott ahhoz képest? Miért kezdtem mégis egy nyilvános blog írásába? Közhelygenerátor bekapcs: változott a világ és változtam benne én is. Itt persze nem csak arra a nyilvánvaló fordulatra gondolok, hogy harmincasként megjelentek rajtam a mimikai ráncok, rosszabbul viselem az éjszakázást vagy rászoktam a kávéra. Sokkal inkább a belső változásokra csodálkozok rá: persze maradtam introvertált (naná, az ember ezt nem cserélgeti, mint a zokniját), de kiállok magamért és másokért is, merek nemet mondani, ha azt érzem helyesnek. Évek kellettek hozzá, de megszabadultam sok olyan görcstől, ami visszahúzott.
Ez persze még mindig nem válasz, hogy miért is kezdtem blogolni. Miről fogok írni? Hát kérem mindenről, ami foglalkoztat és amiről véleményem van: lelki dilemák, társas kapcsolatok, munka, beszoktatás a bölcsibe, sajttortasütés vagy mosógép takarítás 🙂
- Terápia. Leírom, mert tudom, hogy könnyebb lesz tőle a lelkem.
- Eszmecsere. Leírom, mert biztos, hogy más nők, feleségek, anyukák is fejében is megfordulnak hasonló gondolatok és remélem, hogy elindulhat valami beszélgetésféle.
- Szórakozás. Mert írni jó. Már szinte majdnem olyan jó, mint élni. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: